A dolog a Holdfényben

........ nem egy művelt ember vagyok, az a helyzet, hogy alig tudok összefüggően beszélni. Éppen ezért ütöttek szöget a fejemben leírt szavaim, noha mások talán csak nevetnének rajta. Egyedül voltam akkor este, amikor ez történt. Hirtelen elöntött az írás utáni vágy, tollat ragadtam és a következőket írtam: A nevem Sebestyén Péter. Százhalombattán, a Szabadáság utca 1 szám alatt lakom. 2005. december 13-án elaludtam, álmomba merültem, és azóta képtelen vagyok fölébredni. Álmom egy nyirkos mocsárban kezdődött, északi részén hol hasadékoktól hol kőszirtektől szabdalt hegyvonulat húzodott. Valamilyen kíváncsíságtól hajtva fölmásztam ennek a hegynek valamely hágójára vagy szorosára, és közben megfigyeltem, hogy mindkét oldalról számos félelmetes, járat fúródik a szikla mélyébe. A hágó több pontos szinte alagúttá vált, mivel a keskeny hasadék felső peremei valósággal összeértek, ezeken a helyeken megnyugtató sötétség és némaság honolt. Az egyik ilyen sötét helyen úgy hatolt belém a félelem, mintha finom és testetlen kisugárzása nyelte volna el a lelkemet, a sötétség túlságosan áthatolhatatlan volt ahhoz, hogy érzékeljem rémületem forrását. ....Végül egy sziklafennsíkra értem, ahol a gyönge fényű hold vette át a nappal halódó gömbjének helyét. Mikor körülnéztem, nem láttam élőlényt, viszont valami nagyon különös mocorgást éreztem a mélyben, a susogó nád között, a nemrég elhagyott mocsárban. Miután mentem egy keveset romba dőlt házakat, rohadó tetemeket a pusztulás kézzelfogható jeleit láttam. A táj leírhatatlan békés volt, a szél nem fujt, egy árva hangot sem lehetett hallani. Másoknak talán tehert jelentet volna az, hogy csak a saját lélegzetüket hallják, engem mégis megnyugtatott. Nyugodt voltam. Élveztem a csendett, azt hogy talán én vagyok egyedül, nem tartozom senkinek számadással, nem tartozom senkihez, nem tartozom sehova. Nyugodt voltam. A nyugalmam, a békeségem mint oly sok minden nem tartott sokáig ....halottam valamit. Meghalottam, amint oldalt suhogni kezd a gyér fű, és észrevettem, hogy két lány magaslik föl a holdfényben. Fiatalok voltak és szépek. Én nem kételkedtem abban, hogy közöntésemre jönnek. Ekkor az egyik furcsa hangon szippantott egyet a levegőből, és üvöltve a holdfénybe emelte az arcát. Míg a másik négykézlábra ereszkedett, és futni kezdett felém. Azonnal megfordultam, eszeveszetten futni kezdtem. Addig loholtam a fennsík végtelen mérföldjein át, amíg a kimerültség megállni nem kényszerített. Ezt nem azért tettem mert az négy lábra állt és felém futott, hanem azért, mert a másik számomra leírhatatlan és megmagyarázhatatlan változásokon esett át.... E félelmetes éjszaka óta csak az ébredésért imádkozom ami nem akar megérkezni. Ehelyett ennek a szörnyű, ugyanakkor kellemes nyugtató békés álomvilágnak a lakója lettem. Arra az éjszakára eljött a hajnal, és én céltalanul bolyongtam az elhagyott ingoványban. Amikor leszállt az éjszaka, még mindig mentem, remélve, hogy felébredek, de hirtelen megint a pusztuló házak és tetemek között találtam magam. A közelben pedig ott ólálkodott az a valami ami már átváltozott, amelyik fölemeli a fejét a holdfény fele, az ami különös túlvilági hangon üvölt! Ez nap mint nap megismétlődik. Az éjszaka mindig azon a borzalmas helyen ér. Amikor leszáll az est, igyekszem nem mozogni, de járnom kell álmomban, mert mindig ott találom magam a sápadt holdfényében, amint az a dolog félelmetesen üvölt, én pedig megfordulok, és eszeveszett futásnak eredek. Mikor ébredek már fel? Ezt írtam "A nevem Sebestyén Péter. Százhalombattán, a Szabadáság utca 1 szám alatt lakom." Elfogok menni a Szabadság utca 1-be, de félek attól, amit ott fogok találni.....mert az egy temető.